Vissza a pályázatokhozVIII. Szeretett világunk pályázat

               VIII. Szeretett világunk

címmel nyolcadik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát MAFOSZ védnökséggel a
DaDalia Galeria Fotóköre, a Dr Brusznyai Árpád Művelődési ház és Könyvtár
és a Derekegyházért Közhasznú Egyesület.

Részvétel:
E nyilvános pályázaton bárki részt vehet, hivatásos és amatőr fotósok foglalkozástól, életkortól,
bel- és külföldi lakóhelytől függetlenül, kivételt képeznek a zsűri tagjai.
A pályázaton részt venni legfeljebb 8 db. olyan fotóval lehet melyeket nem díjazták más
fotópályázatokon és még nem szerepeltek a DaDalia Galeria által kiírt pályázatok kiállításain.
A pályázó garantálja, hogy a beküldött fotók felett teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal
rendelkezik. Felmerülő kétségek esetén ezt igazolni is képes. Ebből eredő, esetleges vitákban a
kiírók és szervezők nem érintettek, felelősséget nem vállalnak, a viták teljes következményeit a
pályázó viseli.
A pályázó a fotók beküldésével hozzájárul, hogy a pályázat és a kiállítás népszerűsítése érdekében
(katalógus, sajtó, TV, plakát, meghívó) a beküldött fotókat a szervezők, térítés nélkül
felhasználhatják a szerző nevének feltüntetésével. Továbbá a kiállításra zsűrizett fotók a DaDalia
Galeria digitális archívumába kerülnek, ott a MAFOSZ előírásainak megfelelően az esemény
leírásával és az alkotók megnevezésével együtt hosszabb ideig megtekinthetők lesznek, valamint a
díjazott fotók a Fotó-Hungarikum 2021. MAFOSZ kiadványba beválogatásra kerülhetnek.
A fotók ettől eltérő célokra való felhasználása csak az alkotóval kötendő külön szerződés alapján
történhet.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a kiírásnak nem megfelelő fotók kizárásra kerülnek és elismeri,
hogy a zsűri döntése végleges és nem vitatható.
A virtuális nevezési oldal kitöltésével és elküldésével a pályázó elfogadja a kiírás feltételeit.

Kategóriák:
A. kategória: Szabad, kötetlen témájú színes fotók.
B. kategória: Szabad, kötetlen témájú monokróm fotók.

Nevezés és képfeltöltés
A regisztrációt követően a DaDalia Galeria pályázati oldalán ( http://dadaliagaleria.hu/race) a
nevezési adatok kitöltése és elküldése után érhető el a feltöltési oldal.
A régebben regisztrált pályázóink felhasználó nevükkel és jelszavukkal léphetnek be a nevezési
adatokhoz.
A pályázati oldalakon használati és kitöltési segítség található a kérdőjel ikonoknál.
Feltölthető kategóriánként 4 – 4 fotó. Tehát összességében 8 db. fotó nevezhető.
Az oldalra az eredeti fotó kisméretű nézőképét kérjük feltölteni. A következő paraméterekkel:
* a kép hosszabbik oldala maximum 2048 pixel, de 1024 pixelnél kisebb ne legyen.
* a fájlok mérete maximum 1,5 MB, formátum JPG és a szintér sRGB.
* Feltöltésnél a fájlnév bármi lehet, mert a rendszer átnevezi a fájlokat.
*A fotók címének megadásakor a pályázó ne használjon csupa nagybetűt és ügyeljen a magyar
helyesírás szabályaira, továbbá a kép címe ne tartalmazza a pályázó nevét, vagy azonosítására
alkalmas művésznevét, és ne sorszámozza a fotóit.
Épkézláb magyar címeket kérünk, (!!) mindezt azért, mert a rendszer szoftvere ezt viszi át
a kiállítási képcímnek és minden listához (zsűrizés, jegyzőkönyv, kiértesítés, katalógus).
* A feltöltési határidő lejárta előtt, a pályázó bármikor beléphet feltöltési oldalára, a regisztrált
felhasználónevével és jelszavával és itt törölheti, cserélheti a képeit, a kép címét
megváltoztathatja vagy figyelemmel kísérheti nevezésének adatait.
A feltöltési határidő lejárta után pályázati oldalán semmi változtatást nem tud végrehajtani.
* A pályázónak rendelkeznie kell az eredeti fotó 4000 px. hosszabbik oldalméretű változatával,
mert zsűrizés után a szervezők a pályázaton díjazott, valamint a kiállításra válogatott képek
ekkora felbontású változatát bekérik a pályázóktól a kiállítási anyag elkészítéséhez.
A zsűrizés folyamata valós időben online zajlik. Első körben pontozással és válogatással a zsűri a
kiállításra elfogadott fotók listáját állítja össze. Ezután az elfogadásra került fotók közül
kiválasztja a helyezetteket.

A zsűri tagjai:
Hipságh Gyöngyi EFIAP, A-MAFOSZ/p fotóművész (Sopron)
Koós László EFIAP, E-MAFOSZ/b fotóművész (Miskolc)
Törköly József AFIAP, E-MAFOSZ fotóművész (Szeged)

Díjazás:
A legeredményesebb alkotói díj -a helyezések figyelmen kívül hagyása mellett- a legtöbb
elfogadást elért pályázónak: Oklevél kíséretében MAFOSZ plakett.
(Holtverseny esetén a zsűri megindokolt döntéssel választ díjazottat!)
A. kategória
A pályázat egyedi éremsorozata. (I. II. és III. helyezés). Oklevél kíséretében.
B. kategória
A pályázat egyedi éremsorozata. (I. II. és III. helyezés). Oklevél kíséretében.
Különdíjak:
3 darab pályázati emlékérem. Oklevél kíséretében.
A DaDalia Galeria, a Derekegyházért Közhasznú Egyesület, és a Dr. Brusznyai Árpád
Művelődési Intézmény felajánlásával.

A pályázat nevezési díja
Feltöltés egy kategóriába : 2000 Ft. vagy 7 €.
Feltöltés mindkét kategóriába: 3000 Ft. vagy 10 €
A részvételi díjat átutalással lehet fizetni
a DaDalia Galéria Fotóköre 10402836-50526787-88561006 sz. K&H. számlára
Vagy Euró fizetés esetén az info@dadaliagaleria.hu PayPal számlára.
Közleményben fel kell tüntetni a pályázó teljes nevét és azt, hogy: „VIII. Szeretett világunk".
Ennek hiányában az azonosítás és így a nevezés elfogadása nem garantálható.

Információk, regisztrálás, nevezés, fotók feltöltése a DaDalia Galeria pályázati oldalán.
( http://dadaliagaleria.hu/race)

Pályázati naptár:
Beküldési határidő : 2021 október 12.
A DaDalia Galeria pályázati oldala 2021.október 12-én 24:00 óráig fogad képfeltöltést.
Zsűrizés : 2021. október 16- 17 között.
A pályázók kiértesítése október 20-től.

E képek alkotóitól ekkor kérik a szervezők a nagy felbontású fájlok feltöltését!

A zsűri által díjazott és a kiállításra válogatott fotók jegyzéke a DaDalia Galeria
pályázati oldalán megtekinthető október 25-tól.

Hivatalos eredményhirdetés, díjátadó, kiállítás megnyitó:
A vírushelyzettől függően, tervezett időpont: 2021. november 13.
Helyszín: a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház nagyterme, Derekegyház Köztársaság tér 8.
Információk a DaDalia Galeria [ http:/dadaliagaleria.hu ] oldalon.
Érdeklődni a dadalia@vipmail.hu vagy az info@dadaliagaleria.hu mail címen
vagy a +36 70 324 4337 telefonszámon.
Kötetlen színes Kötetlen monokróm

Vissza a pályázatokhoz
.